Időnként kicsit elgondolkodunk az életünkről és néha a hit kérdésein is elmélkedünk (ki hosszabb ki rövidebb ideig). Átfut az agyunkon például, hogy jókat cselekedtünk e az év során és hogy mennyi bűnt illetve mennyi pozitív cselekedetet tudunk felmutatni. Miként döntene felettünk egy isteni ítélő-mester, ha most kellene elé-járulnunk?
A kép forrása: LINK
Ezen a ponton bennem felmerül a kérdés: vajon hogyan gondolkodnak a "hitről" az emberek. Úgy gondolom, hogy 5 embertípus létezik az Istenhez való viszonyulást tekintve.
Az első csoport a legnépesebb, hiszen ide azok tartoznak azok, akik nem törődnek vallással, nem törődnek a hittel és semmiféle emberfeletti transzcendentális erőben nem hisznek. Egyszerűen nem képezik életük részét ezek a dolgok és nem is foglalkoznak semmi ilyesmivel Élik életüket és ha néha el is gondolkodnak mélyebb dolgokon, egy vállrándítással el is intézik az egészet. A második csoport azoké, akik épp az első csoport ellentétei, vagyis nagyon is erős hittel bírnak és kifejezetten Istenben bíznak, akit jóságosnak és bölcsnek vélnek. Ők Istenhez imádkoznak és neki/érte könyörögnek. A harmadik csoport az ateistáké, akik elszántan hit-, és vallás ellenesek nagyon is eltérnek a legelső csoporttól, hiszen náluk nem arról van szó, hogy passzívak és érdektelenek lennének a hit kérdésében, hanem nagyon is aktívak, mert elutasítják azt. Egy részük materialista, mások nihilisták, kommunisták vagy valamiféle tudományos pragmatizmus követői, ide értve a szkepticizmust dogmává fejlesztők körét is. Végül az utolsó két csoport jön: a negyedikben a "hívő, de nem vallásos" emberekkel, akik bár nem tartoznak egyetlen egyházhoz vagy felekezethez sem, mégis hisznek különböző dolgokban: természetfeletti erőkben, UFO lényekben, Jedi vallásban (az erő misztériumában), a Szíriusz bolygó megváltóiban ... stb, stb. Végül az utolsó csoport azoké, akik szerintem a legérdekesebbek, mert hisznek Istenben, de abban már nem, hogy jóságos volna.
Mivel az ötödik csoport tagjaival mind többet találkozom, elgondolkodtam azon amit vallanak. És van benne valami: aki odafent hatással bír mindenre, sajnos valóban nem igazságosan alakítja közös sorsunkat és benne az egyéni történeteinket sem. Az egyház soha nem tudta megmagyarázni, hogy Isten miért hagyja a háborúkat, a sok embertelen háborús bűn elkövetését, a katasztrófákat, a járványokat és a sok gyermek-halált szerte a Földön. Egyéni történetemet illetően: Édesanyám és nővérem elvételét, a rengeteg igazságtalanságot amit velem tett és annak a számtalan jó embernek a megkínzását, akiket személyesen ismertem (illetve ismerek). Ugyanakkor a másik oldalon jó sorssal jutalmaz gazembereket, vagyonnal illet szélhámosokat és hosszú élettel áld meg rongy-embereket. Létezik Isten? Igen. Jóakaratú és tévedhetetlen? Nem.
Idén százezrek otthonát tiporta el az ukrajnai háborúban egy hatalmát-féltő, mások földjére áhítozó, mohó diktátor miközben többször is atomháborúval fenyegette a világot (és fenyegeti most is), újabb százezrek haltak meg járványokban, egyéb háborúkban és milliók betegségekben. Az emberiségre katasztrófák egész sora zúdul egy ideje, melyekben sokan valamiféle elrendeltetett kollektív büntetést látnak. Csakhogy ez a büntetés nem egyformán sújt mindenkit, a gazemberek most is jól járnak.
Fél évszázad után nem vagyok nihilista vagy ateista de nem vagyok hívő sem, viszont hiszek abban, hogy létezik Isten és abban is, hogy odafentről irányítja sorsunkat illetve a világ sorsát. Ám jóakaratáról, jóságáról már nem vagyok meggyőződve. Különben nem úgy nézne ki a világ, ahogyan kinéz.
