Az idő mindig telik, mindig múlik ahogyan Kronosz, az idő istene (Zeusz apja) rendeli könyörtelen következetességgel. Egy emberélet vagyis átlagos élettartam Magyarországon 73 év, gyorsan eltelik. Az idő mérése viszont történhet örömöt okozó eszközökkel is. Jelen poszt ezekről szól.

Napjainkban a pontos időt már az interneten ellenőrizzük asztali számítógépünk vagy okos telefonunk kijelzőjén (esetleg más elektronikus eszközön), így a karórák egyre inkább ékszerekké, öltözetünk díszítő elemévé, egyéniségünk kifejezőjévé válnak. Ugyanakkor el kell ismerjük, hogy a minőségi karóra még most is "öltöztet" bennünket és viselése örömet okozhat számunkra. Így vagyok ezzel magam is, aki 50 évem alatt több tucat karórát gyűjtöttem össze jellemzően a közép árkategóriában, melyben nem szerepelnek Rolexek, Omegák, Breitlingek, Longinesek, Tissot példányok vagy Tag Heuerek [sajnos]. Van viszont több Citizenem, Lorusom, Festinám, Pulsarom és rengeteg Casiom, melyeket ugyanúgy imádok, mint mások a százezres netán milliós karóráikat.

Közben felmerült bennem a kérdés: az óra mint időmérő szerkezet vajon milyen múltra és előzményekre tekint vissza. A talány kapcsán kicsit kutakodni kezdtem - bevetve történelemtanári kvalitásaimat - és megszületett ez a kis posztom, melyet szívesen megosztok a karórák szerelmeseivel.

A mai értelembe vett első hordozható órák Peter Henlein műveként 1500 körül jelentek meg. Ezek voltak az úgynevezett "nürnbergi tojások". Ezek a zsebórák ősei voltak, bár inkább tarisznyákban mint zsebben vitték magukkal azok, akik ilyenekkel rendelkeztek  Később, az 1500 -as évek vége felé fokozatosan kialakult a ma is használatos kerékbillegő-szerkezet. A hajszálrugót kutatásai "melléktermékeként" 1675-ben Huygens fedezte fel, gyakorlatilag egy időben az angol Robert Hooke-val (az angol szakirodalom máig Hooke-t tartja az elsőnek). Ezzel megszületett a hordozható órák ma is ismert szabályozó eleme. Ezen a ponton már élesen szétválik a stabil állóórák és a hordozható órák fejlődése. Az állóórákat forradalmasította a Galileo Galilei által 1583 körül felfedezett inga. Ennek felhasználásával az első valóban használható ingaórát szintén Huygens készítette el 1657-ben. Ez volt a világ első igazán pontos, csillagászati mérésekre is használható (és használt) órája. Ezek az első órák még hatalmas méretűek voltak.

John Arnold neves angol órásmester műhelyében 1764-ben készült az első olyan működőképes óra, melynek mérete a „tűrhető” kategóriába került. (Igazság szerint remekműnek számított, mivel III. György angol királynak készítve egy pecsétgyűrű köve helyére építette. Ez a különlegesség cilinderjárattal működött, és emellett egy negyedütős ismétlőszerkezetet tartalmazott. Még mai szemmel nézve is csúcsminőségű "mütyürnek” számított.) Ebben a korszakban már az egyes államok is támogatni kezdték az óra fejlesztéseket. Ennek oka pedig a hajónavigációban volt keresendő. Ugyanis a földrajzi hosszúságot leginkább a helyi, és a referenciának számító kikötő idejének összehasonlításával lehetett volna meghatározni, éppen csak a referencia idő megőrzése volt megoldatlan.

A megoldás az lett volna, ha egy pontos órát vihetett volna a hajó magával, és a nap helyi delelésének és az otthoni időnek az összevetésével meghatározható lett volna a földrajzi hosszúság. De ez bizony nagyon pontos, az akkori utak sokszor több hónapos, esetlegesen akár egy éves hosszúságát figyelembe véve legfeljebb napi néhány másodperc eltéréssel működő óra kellett. Ennek a megoldására 1714-ben Anna királynő jelentős, 20000 fontos pályázatot írt ki pontos óra kifejlesztésére. Ez akkor nagyon komoly összeg volt, el is indult a versengés. A pályadíjat az időközben technikatörténeti fogalommá vált John Harrison nyerte el (aki Graham műhelyében tanult), gyakorlatilag egy élet munkájával, négy különböző konstrukció kidolgozásával. Valójában az ő konstrukciói és órái nem terjedtek el de munkája és tapasztalatai utat nyitottak az utána jövőknek. Például a francia Pierre Le Roy –nak, aki 1750 körül feltalálta a kronométer gátszerkezetet. A minőség javításában szintén nagy jelentőséggel bírt, hogy 1704-ben. Nicolaus Fatio genfi órás bevezette a drágakő csapágyak alkalmazását az órákban. Erre az a felismerése vezetette rá, hogy azonos keménységű anyagok sokkal jobban koptatják egymást, mint az eltérő keménységűek. [forrás: mvltrade.hu. Antal Péter]

Az 1800-as évek második felében születtek meg a Rieffler ill. Strasser féle szabad gátszerkezetes csillagászati ingaórák. Ezek zárt burkolatban, kompenzált ingákkal működve elérték a napi 0.006 - 0.01mp pontosságot, amely körülbelül évi 2-3mp eltérést jelent. (Erre még a mai kvarcórákból is csak a magas árú stabil laboratóriumi példányok képesek. Ez valahol a mechanikus órával elérhető pontosság csúcsa.) Az első karórát, az 1847 –ben alapított Cartier cég gyártotta 1904 –ben, mégpedig egy Alberto Santos-Dumont nevű pilóta megrendelésére. A pilóták a repülésre koncentrálva értelemszerűen nem tudtak zsebórákat használni. Tőlük vették át a karórák használatát a XX. század első évtizedeiben a hétköznapi életet élő polgárok.

Az első karórák. A baloldali Santos-Dumont órája (forrás: LINK)

Az óra fejlődésében a következő lépés a tisztán elektronikus időalap kialakítása volt. Ezen irányú kutatások egyik eredményeképpen született meg a kvarcóra. Az első kvarcórát 1928-ban Morrison készítette. Ez még elektroncsöveket használó, ruhásszekrény méretű, mázsás szerkezet volt, de már ez is napi 0.001s járáseltérést tudott produkálni. A kvarc karóra a 60-as évek végén - a japán SEIKO műveként - jelent meg. Itt már a ma szabványosnak tekinthető 32768 Hz frekvenciájú kvarckristályt alkalmazták. (Az első kvarc-oszcillátoros karóra 1968-ban jelent meg, ez volt a Seiko Astron modellje.) Innentől a fejlődés rohamossá vált. Egymás után jelentek meg a mind tetszetősebb kivitelű és egyre modernebb rendszerű karórák (amivel párhuzamosan megmaradt az érdeklődés a mechanikus órák iránt is).

Nyolc érdekesség az órákról

1. Babilonban és Egyiptomban már az i.e. 4. évezredben használtak különböző nap- és árnyékórákat. Sok ezer évvel ezelőtt Egyiptomban például az obeliszkek is napóraként funkcionáltak. Az oszlopszerű építmények árnyékából bárki leolvashatta az idő múlását.
2. A középkori szerzetesek körében népszerű gyertyaóráról – melyeken a vízórához hasonlóan behúzott sávok mutatták az eltelt időt – elsőként egy 520-ban keletkezett kínai vers tett említést.
3. A homokórák eredete az ókori görögök és a rómaiak időszakába vezet. Később, a 14. században Európa-szerte megjelentek a mechanikus órák a városok tornyaiban. 1336-ban Milánóban, 1350-1370 között pedig Firenzében, Bolognában, Ferrarában, Nürnbergben és Párizsban is elkészült az első toronyóra.
4. A közmegegyezés szerint a világ legrégibb, ma is működő órája a Salisbury katedrálisban található, 1386-ban készített toronyóra.
5. Bár a témával kapcsolatos források hiányosak, sok szakértő Peter Henlein (1485-1542) nürnbergi lakatost tekinti az első zsebóra készítőjének.
6. Az első, valóban időmérésre használatos férfi karórát 1904-ben, egy pilóta barátja kérésére készítette el Louis Cartier.
7. Az ingaórákat az 1930-as években felváltották a kvarckristály alapú órák, amelyek még a továbbfejlesztett ingaóráknál is jóval pontosabban mutatták az időt.
8. A világ első kereskedelmi forgalomban kapható kvarc karóráját 1969 –ben készítették Japánban.

A posztban szereplő adatok és szövegrészletek forrása: Antal Péter (volt egyetemi tanár), az Óra Magazin szerkesztőségi tagja és a mvltrade.hu/orak szerzője. (Írásának felhasználását engedélyezte.)

A világ nem elég című 1999-es James Bond filmben Pierce Brosnan tett híressé egy Omega Seamaster karórát, mivel több jelenetben is felbukkan ez a valóban gyönyörű, sportosan elegáns darab. (Fenti kép)

Végül egy ugyancsak szép karóra a még kifizethető ár-kategóriában a Citizentől.

***